Relatív Szépség, és ami mögötte van
2019 decemberben azzal kereste meg a Reflektor Egyesület a KSZSZC Forrásház telephelyét, hogy az általuk létrehozott Relatív szépség projekt alkalmával készített címlapfotókat, melyek fogyatékos hölgyekről készültek, kiállíthatnák-e a Forrásházban. Tovább gondoltuk a kérdést, és ennek alapján 2020. február 15-én, egy divatbemutató keretében került sor a kiállítás megnyitására. 15 különböző fogyatékkal élő hölgy és gyermek mutatta be a szintén fogyatékkal élő tervező ruháit, valamint tervezést tanuló diákok által megálmodott ruhákat.
Nagy sikere volt a bemutatónak, így azt terveztük, hogy évente megismételjük a rendezvényt. A COVID-19 járványveszély ideje alatt sajnos nem volt lehetőségünk a programot folytatni, így 2023. júniusra terveztük az új divatbemutatót.
A modellek felkészítését egy öt alkalmas felkészítő táborral segítettük, melyben a sminkoktatással, frizura tanácsadással, stílustanácsadással, valamint mentálisan is igyekeztünk megalapozni a divatbemutató sikerét.
Számos ismert embert megkerestünk, akik nagyon szívesen támogatták a rendezvényt, többek között Lakatos Márk stylist, aki nem csak a stílustanácsadást vállalta, hanem a divatbemutató házigazda, műsorvezető szerepét is. A sminkoktatást Prokop Kata tartotta, és nagyon jó volt látni, hogy a 2023. június 3-i divatbemutatón már a tanultak alapján, többen saját maguk készítették el sminkjüket.
Maga a divatbemutató 20 modellel zajlott és három outfitet mutattak be. Az első körben sportos viseletet, a második körben Napsugár Anna saját tervezésű ruháit, végül az utolsó körben elegáns, alkalmi viseletet.
A körök között zenés produkciók zajlottak. Fellépett a MexDance kerekesszékes tánccsoport, Napsugár Anna a siket jeltáncművész és táncosai, Czutor Zoltán és felesége pedig énekelt.
124 vendég nézte meg a bemutatót a KMO Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, melynek nagy sikere volt. A program után a vendégek és résztvevők részére állófogadást tartottunk.
A felkészítő táborokon és a divatbemutatón is profi fotók készültek, valamint mindenkiről készült egy „címlapfotó”, melyekből jövő év tavaszán egy kiállítást tervezünk, melyet több helyen is bemutatnánk, hogy minél szélesebb körben is megismerhessék a mottónkat;
”A szépség relatív, az emberség nem”.
A projektünk a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet “Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2022” c. pályázata keretében valósult meg.














































